Delegálás a munkahelyen kívül

Japán­ban van egy vonat a Sin­kan­sen szu­per­exp­ressz, amely gyor­sab­ban megy a nyu­ga­ti vona­tok­nál töb­bek között azért, mert mind­egyik kocsi­já­ban van motor. Nincs olyan kocsi­ja, amely ne húz­ná a közös ter­het.  

Az üzle­ti élet­ben gyak­ran hasz­nált kife­je­zés a dele­gá­lás, de mit is jelent és hogy jele­nik meg a min­den­na­pi éle­tünk­ben, a csa­lád­ban?  Dele­gá­lás kife­je­zés jelen­té­se megbíz­ni, meg­ha­tal­maz­ni, fel­jo­go­sí­ta­ni, fel­ada­to­kat átru­ház­ni, tovább­ad­ni. 

A beszél­ge­té­sim során gyak­ran talál­ko­zom, olyan szü­lők­kel, akik arra panasz­kod­nak, hogy min­dent nekik kell meg­csi­nál­ni, mert a csa­lád töb­bi tag­ja nem akar, nem sze­ret­ne, nem képes és nem érzi fel­ada­tá­nak vagy elég fon­tos­nak, hogy segít­sen a min­den­na­pi ten­ni­va­lók­ban? Miért van ez így? Mi az, amin érde­mes len­ne vál­toz­tat­ni? Ha együtt old­juk meg a fel­ada­to­kat, akkor kinek is segí­tünk?

Mi lehet a probléma forrása?

Össze­gyűj­töt­tem néhány, szá­mom­ra szem­be­tű­nő dol­got, amit már a csa­lád­dá ala­ku­lás kez­de­tén gyak­ran elron­tunk. A pél­dák a min­den­na­pi élet­ből szár­maz­nak, ame­lyek szem­be jöt­tek velem, mint két­gye­re­kes anyá­val és life — busi­ness coach-al.

1.)  Nincs elég időnk a gye­rek mel­lett, ezért, ami­kor segí­te­ni sze­ret­ne, akkor elküld­jük más tevé­keny­sé­get keres­ni és nem mutat­juk meg neki, ami iránt érdek­lő­dik. A gye­rek egy ide­ig még pró­bál­ko­zik és egy idő után elve­szí­ti a moti­vá­ci­ó­ját vagy elfo­gad­ja, hogy ez neki nem fel­ada­ta.

Kez­det­ben némi idő­be­fek­te­tést igé­nyel­ne, hogy meg­mu­tas­suk gyer­me­ke­ink­nek, hogy tud a ház­tar­tás­ban, kert­ben vagy kony­há­ban segí­te­ni pl. főtt krump­lit pucol­ni, gom­bát sze­le­tel­ni, tész­tát gyúr­ni. Már 3 éve­sen képe­sek len­né­nek rá, öröm­mel csi­nál­ják, mel­let­tünk van­nak, és együtt alko­tunk, beszél­ge­tünk. Ez a jövő­re néz­ve fon­tos lehet a kap­cso­la­tunk ala­ku­lá­sá­ban.

2.)  Képes rá? egy 3 éves, hogy a fel­so­rol­ta­kat elvé­gez­ze??? – már látom is a hitet­len­ke­dő tekin­te­te­ket. Igen! Képes rá! Mert hiszünk ben­ne, hogy meg tud­ja csi­nál­ni. Ő sze­ret­te vol­na kipró­bál­ni, nem tör­tük le a lel­ke­se­dé­sét és együtt gya­ko­rol­juk, amíg nem megy magá­tól. (Ezt a busi­ness élet­ben szak­mai fej­lő­désnek neve­zik)

3.) Minő­sé­gi mun­ka kér­dé­se, ami ilyen­kor fel­me­rül. Nem tud­ja olyan töké­le­tes­re meg­csi­nál­ni, mint mi. Ez így van, de ha nem hagy­juk kibon­ta­koz­ni, akkor hogy fog­ja meg­ta­nul­ni? Később, ami­kor tel­nek az évek és idő­sebb lesz a gyer­me­künk (pl. 10 éves), akkor jó érzés­sel nyug­táz­zuk, hogy képes önál­ló­an meg­csi­nál­ni egy egy­sze­rűbb ételt vagy ebé­det. Mennyi­vel lesz könnyebb dol­gunk, hogy nem nekünk kell csi­nál­ni min­dent? Nem jön zavar­ba attól, ha vala­mit el kell intéz­ni és nem sután áll a kony­ha­pult előtt min­ket kér­ve (jó eset­ben, kér­ve), hogy tölt­sünk neki egy pohár teát, mert neki még nem megy olyan jól, hogy egye­dül meg mer­je pró­bál­ni.

4.) Moti­vá­ció hiá­nya gyak­ran elő­jön, ha a szo­bát rend­be kell rak­ni. Per­sze ha tízen egy­né­hány éves korá­ig nem vár­tuk el a gyer­me­künk­től vagy a párunk­tól — mert meg sze­ret­tük vol­na mutat­ni, hogy mi töké­le­te­sek vagyunk és min­den­re képe­sek, de mos­tan­ra kez­dünk fárad­ni – akkor most már ne őket szid­juk a saját buta­sá­gunk miatt.

Ha apró gyer­mek­kor­tól nem elvá­rás, hogy magunk körül ren­det tart­sunk vagy oda­fi­gyel­jünk a körü­löt­tünk élők­re, akkor később már hiá­ba veszek­szünk miat­ta. De ha kez­det­től min­dig jelen van a rend, a másik segí­té­sé­nek igé­nye akkor ter­mé­sze­tes­sé válik. Pél­dá­ul lefek­vés előbb össze­pa­kol­ni a szo­bá­já­ban – mert a játé­kok is alud­ni tér­nek — ez a min­den­na­pok ter­mé­sze­tes részé­vé válik és talán már 5 éve­sen szól­ni sem kell érte. Nem írtam el a kort! A fiam még a kis­test­vé­re szo­bá­já­ban is össze­pa­kol anél­kül, hogy szól­ni kel­le­ne neki vagy segít a kicsi­nek, mert ezt lát­ta és ez a ter­mé­sze­tes szá­má­ra.

5.) Fiú és lány fel­adat: Mi tör­té­nik akkor, ha egy fiú meg­ta­nul­ja a házi­mun­kát, egy lány pedig a vil­lany­kör­tét kicse­rél­ni? Talán nem lesz olyan elve­szett az élet­ben? Kitud­ja ven­ni a csa­lá­di élet­ből a saját részét, ezzel bol­do­gab­bá téve a későb­bi pár­ját is? Izgal­mas kér­dé­sek, amit majd később egy másik helyen fesze­ge­tünk tovább.

Milyen előnyök származnak abból, ha megosztjuk a feladatainkat? 

  • Növe­li a gye­rek és a tár­sunk önbi­zal­mát
  • Maga­biz­to­sab­ban moz­gás a világ­ban
  • Keve­sebb konf­lik­tus­for­rás
  • Fej­lesz­ti a külön­bö­ző kész­sé­ge­ket
  • Elkö­te­le­zet­teb­bé tesz a másik felé
  • Érzel­mi intel­li­gen­ci­á­ja fej­lő­dik. Fon­tos lesz a másik érzé­se és nem csak a sze­mé­lyes jólé­tünk
  • Csa­pat­mun­ká­ra, össze­tar­tás­ra nevel (ami a mai vilá­gunk­ban siral­ma­san áll)
  • Bizal­ma­sabb lég­kört teremt, ami a ser­dü­lő kor­ban (is) hatal­mas előny
  • Keve­sebb stressz
  • Több idő magunk­ra és egy­más­ra

Egy zene­kar­ban min­den­ki­nek van saját fel­ada­ta, de ered­ményt csak csa­pat­ban tud elér­ni úgy, hogy figyel a töb­bi­ek­re és ezen túl maxi­má­lis tel­je­sít­ményt nyújt. A kar­mes­ter a veze­tő­je a zene­kar­nak, a zené­szek a csa­lád tag­jai és a haté­kony együtt­mű­kö­dé­sük ered­mé­nye a har­mó­nia.

Te milyen zenekarban vagy karmester?

Régen a csa­lá­dok gene­rá­ci­ói együtt éltek, fel­ada­to­kat fel­oszt­va és egy­mást segít­ve. Ma már alig­ha talá­lunk ilyet. Min­dent egye­dül, szűk csa­lád­ban kell meg­ol­da­ni, ezért is érde­mes elő­re gon­dol­koz­ni, ter­vez­ni és időt befek­tet­ni a könnye­debb jövő remé­nyé­be.

Meg­osz­tom: